A feleségemmel nagyon sokáig húztuk az esküvőnket, pedig már sok éve eljegyeztem. Nem arról volt szó, hogy egyikünk sem akarta ezt igazán, hanem inkább csak arról, hogy nagyon lekötött minket a közös vállalkozásunk, ami egy optikai üzlet.
Mindketten olyan családból jöttünk, akik optikával foglalkoztak, így eléggé magától értetődő volt, hogy tovább visszük ezt a hagyományt, így együtt.
Az optikai üzletünk komoly fejlődésen esett át az évek során. Kezdetben csak napszemüvegekkel foglalkoztunk, mert úgy éreztük, hogy az elején ez bőven elég lesz nekünk. Ezekre a darabokra egyszerűbb volt a beszállítókkal is leszerződni. Természetesen oda figyeltünk a minőségre, és kizárólag UV-szűrő napszemüvegeket kínálunk az optikai boltunkba betérő vendégek számára. Ezek között vannak olcsóbb, és kifejezetten drága darabok is, így ebben a tekintetben is odafigyelünk arra, hogy kielégítsünk minden igényt.
Két évvel később megtörtént a következő komolyabb lépés: elkezdtünk foglalkozni dioptriás szemüvegekkel is. Itt a minőségbeli követelmények még inkább kiütköztek, de szerencsére itt is sikerült olyan külföldi beszállítókkal partneri kapcsolatba lépnünk, hogy ez ne jelentsen gondot a későbbiekben. A stílusra ezeknél a szemüvegeknél is oda figyeltünk. Vannak modernebb és klasszikusabb darabok is, mert tudjuk, hogy mindkét típusra meglehetősen nagy az igény.
Az üzlet igazán jól beindult. Jól fogytak a napszemüvegek és a dioptriás lencsével ellátott darabok is. Már nem is tudtuk csak ketten vinni a boltot a feleségemmel, és alkalmazottakat is fel kellett vennünk. Igazán jó érzéssel töltött el minket az, hogy viszonylag gyorsan sikerült sikerre vinnünk a mi kis optikai üzletünket.
A harmadik lépésünk az volt, hogy elkezdtük a kontaktlencsék forgalmazását is. Az üzletünknek ez a része még csak kialakulóban van, de nagyon fényesen látjuk a jövőt. Úgy gondoljuk, hogy egy, vagy maximum két év múlva a kontaktlencsék is legalább annyi bevételt fognak hozni nekünk, mint a többi termék.
Egyszer talán megnyitjuk a második optikánkat is egy másik városban, de ez már a távoli jövő, szóval erre még egy kicsit korai lenne gondolni.
Úgy döntöttünk a kedvesemmel, hogy most már tényleg ideje lenne az esküvőnkkel foglalkozni, most hogy már az üzletünk ennyire kezd beindulni.
Nem akármilyen esküvőt szeretnénk, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen bérelni akarunk egy olyan automatikus fotózó gépet, amivel a vendégeink majd egyszerűen tudnak magukról szelfiket készíteni. Hallottunk róla, hogy léteznek ilyen berendezések, de nem igazán volt fogalmunk arról, hogy kiktől is lehet ezeket bérelni.
Végül egy kedves ismerősünk mesélt nekünk a selfiegep.hu szolgáltatójáról, akiknek a profiljuk pontosan ez.
Nem csak a vendégek szórakoztatására akartuk ezt a gépet, hanem azért is, mert ez az esküvői vendégkönyv alternatívák közé is besorolható. Ezért úgy gondoltuk, hogy egyszerűen kötelező, hogy ez a fantasztikus fotógép ott legyen az esküvői bulinkon.
Igazából nem is nagyon volt mire várnunk, ezért szépen utána néztünk a feleségemmel a részleteknek ezzel a szolgáltatással kapcsolatban.
Ebben a tekintetben igazán egyszerű volt a dolgunk, mert a szolgáltató weboldalát úgy állították össze, hogy bárki azonnal és könnyedén megtaláljon mindent rajta, még akkor is, ha első alkalommal jár ott. Bármit is keressünk rajta, az valahogy a szemünk elé fog kerülni, anélkül, hogy különösebben kutakodni lenne szükséges.
Amit mindenképpen tudni szerettünk volna, hogy mennyi időre is lehet kibérelni egy ilyen fotógépet. Ebben a tekintetben a szolgáltató rendkívül sok lehetőséget biztosít az ügyfelei számára, hiszen választhatunk rövidebb és hosszabb időtartamok között is. Beszéljenek a konkrét számok: a bérlés történhet négy, hat és nyolc órában is. Mi a feleségemmel a nyolc órás időtartam mellett döntöttünk, mert meglehetősen hosszúra nyúló partit terveztünk, és szerettük volna, hogy minden vendégnek bőven legyen ideje arra, hogy kihasználhassák ezt a fotóboxot.
A szolgáltatás árát is leginkább a bérlés időtartama határozza meg. Ehhez még hozzájöhet némi díj a szállításért is, de ez egy igazán elenyésző összeg, sőt, ha budapesti helyszínre kérjük a gépet, akkor a kiszállási díjat teljesen elengedik nekünk.
Na de mitől is annyira tuti cucc ez a fotós gép?
Képzeljünk el egy doboz alakú berendezést, amit kiállítanak például egy sarokba a rendezvény termében. A sarokban található egy fotófal is, illetve egy asztal, amire mindenféle vicces kiegészítőt is megtalálhatunk.
A rendezvény során bárki oda mehet a gép elé, hogy egy képet készíthessen magáról. Ehhez tulajdonképpen csak annyi a teendője, hogy egy darab gombot megnyom. Ezután nem sokkal el is készül a kép. Az asztalról szabadon felhasználhat bármit, amivel a képen szeretne szerepelni.
Az így elkészült képet a dobozban elhelyezett nyomtató szinte azonnal ki is adja, így a képet azonnal el is teheti fizikai formában is.
Ami igazán menő ebben az egészben, hogy a bérlés ideje alatt nincsen megszabva, hogy maximum hány képet készíthetnek a vendégek.
Mit is nyerünk ezzel a szolgáltatással?
Először is a vendégek jókedvét! Egy ilyen fotóbox önmagában is képes már arra, hogy megalapozza egy partinak a hangulatát. Mindenki szeret fotókat készíteni magáról, így elhihetitek, hogy majd a vendégek is örömmel fognak élni ezzel a lehetőséggel.
A második tuti dolog ebben az, hogy a képek digitálisan is eltárolódnak, amiket könnyedén meg tudunk majd osztani másokkal az interneten. Ha azt szeretnénk, hogy a bulinkon készült képek eljussanak másokhoz is, akkor ennél a megoldásnál jobbat nem is igazán választhatnánk!
A harmadik, és számunkra legfontosabb dolog, az, hogy ez a szolgáltatás az esküvői vendégkönyv alternatívák közé is beillik. A szolgáltatáshoz kapunk egy ajándék fotóalbumot is, ami egy gyönyörű, fából készült borítással rendelkezik. Ebben a vendégkönyvben több mint húsz darab, A4-es méretű oldal található. A rendezvény során ezt a könyvet ki lehet állítani, amihez biztosítanak ragasztót és színes tollakat. A vendégek a róluk készült képeket beleragaszthatják ebbe az albumba, és még üzeneteket is írhatnak bele a különböző színű tollakkal.
A feleségemnek és nekem ez az utóbbi nagyon tetszett, hiszen így biztosan egy nagyon jópofa esküvői albumot fogunk szerezni.
A rendezvény szuper jól sikerült, amit nagyban köszönhetünk a selfiegep.hu csapatának is. A buli megkezdése előtt már egy órával kiérkezett tőlük valaki a szelfi automatával, így mire megérkeztek a vendégek már minden készen állt. A vendégek esetében egyértelműen ez a berendezés volt a parti slágere. Bármikor oda néztem, azt láttam, hogy különböző csoportok éppen használják a gépet. Ezúton is köszönöm ennek a profi szolgáltatónak azt, hogy a lelkiismeretes munkájukkal emelték a lakodalmunk fényét. Ha ők nincsenek, ez a buli feleannyira sem lett volna olyan jó, ebben egészen biztos vagyok.